Vannak-e bolhák és kullancsok télen?

Szezonális állategészségügy
Vannak-e bolhák és kullancsok télen?

IGEN, vannak. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a külső élősködők (pl. bolhák, kullancsok) az alacsonyabb környezeti hőmérsékletet is elviselik, sőt jól tűrik.
A bolháknak például nem a jól ismert alakja, hanem a báb állapota éli túl a hideg hónapokat, mely a szőrről a környezetbe lehullott petékből, majd lárvából alakul ki. Ez a bábállapot (kokon) akár három-négy évig is életben maradhat a környezetben (sötét padlórésben, homokban, stb.), várva a megfelelő időpontot, amikor kikelhet a fiatal bolha, megtalálja a vérszíváshoz szükséges „gazdáját”. Ezért azt javaslom, hogy a bolhák elleni védekezést ne szüntessük meg a téli hónapokban sem!

Sajnos a kullancsok is túlélők, mivel életük mintegy 90%-át a gazdától függetlenül, szabadon töltik, ők ugyanis hosszú ideig vérszívás nélkül képesek életben maradni a természetben. Az avarban találnak rejtekhelyet, amely megóvja őket a kedvezőtlen túl alacsony, téli hőmérséklettől. A kullancsok viszont már 7°C felett aktívak, azaz vérszívás céljából keresik az áldozatukat (ember/állat). CSAK a legkeményebb téli hónapokban (azaz 1 héten át nappal és éjjel is mínusz fokok vannak) számíthatunk a kullancsok elfagyásával.
EZÉRT az enyhe teleken folyamatosan szükséges biztosítani a kutyák és kijárós macskák részére is a kullancsok elleni védelmet.